A gyerekek a hétvégén az apjuknál vannak, picit kilátok a tennivalók sokaságából.
Az elmúlt három nap csendje az újdonság örömének lecsengésének köszönhetően elég sűrű volt.
Mi már hétfőn csináltunk kis gyakorlatokat, feladatokat, a lányok javarészt lelkesen álltak ehhez, ki-ki a maga vérmérséklete szerint. Hanna kikészítette a könyveit, füzeteit, sorba rendezte az asztalon a tolltartót, körzőt, órát, radírt, és elkezdett a keddi kémia dolgozatra készülni, kitudja mi lehet alapon. (sajnos a kémia nem az erősségem, így elég hamar átváltottunk angolra inkább, aztán este Hunor elmagyarázta mindenkinek az anyagszerkezettan alapjait, amit végülis még Lelle is megértett). Mimi úgy gondolta, azzal segít a legtöbbet, hogyha felveszi a tanár szerepét, és Lellének szorzótáblát tanít, majd tesi órát tart. Ő végül mindezek mellé három matek feladatot is megoldott, és az ezzel keletkezett kupi közepén ülve egzecíroztatta Lellét, magázó stílusban. Lelle az egészet játéknak fogta fel, nagyokat kacagott Mimi nem túl udvarisan hanghordozásán, és csillogó szemmel várta, hogy a matek után az udvaron folytassák a tanulást.
Áron az ellenálló. Neki a legnehezebb alkalmazkodni, az új helyzethez, mert ő egyáltalán nem szeret tanulni, leckét írni a hagyományos értelemben. Ha képes vagyok arra, hogy belecsempésszek az anyagba bármit, ami tetszik neki, akkor szivacs, ha nem, akkor elbukunk, és egy tíz perces feladatot képes másfél órásra nyújtani. Morog, csapkod, arcokat vág.
Keddtől már élesben voltak visszaküldendő feladatok, és közben próbáltam megemészteni azokat az online felületeket, amikben majd a munka folyni fog.
A napjainkban igazi napirend nem volt, figyelem a gyerekeket, hogyan vannak, milyen tempóban és mikor tudnak tanulni, mi kell nekik ahhoz, hogy jól legyenek közben, miket csináljunk amúgy, ami leköti őket, és még talán nekem is segítség. Kellett ez az egy hét ahhoz, hogy ezekben rutint szerezzek, majd aztán lesz napirend is. És mivel amúgy is két hetes ciklusokban működünk, majd a jövő hétvége után fogjuk igazán látni, hogy mi az életszerű.
Ezen a héten kedden és csütörtökön aludtak az apjuknál, aztán péntek este mentek és vasárnap jönnek. Este hat és hét között vittem át őket, minden alkalommal sétáltunk, és vittük Borzsit is. Olyankor már nem nagyon van senki az utcán, rollerrel, görkorival, gördeszkával mentek, tulajdonképpen ez volt a csavargás. Máskor ezerfelé vagyunk, a sok különóra miatt én legalább tízszer indolok el itthonról minden hétköznap.
Jó így élni, emberibb, emészthetőbb.
A napsütés biztosan jelentősen emel a hangulatunkon, sokat vannak a kertben, tegnap én is kiültem húsz percre az udvarra. Nem emlékszem mikor volt ilyen utoljára.
A héten és a jövő héten lett volna ovis fotózás, utána három osztály következett volna. Ebből élünk általában őszig. Ezek most elmaradnak.
Van emellett sok fejlesztős kisgyerek, akikkel szintén nem tudok élőben foglalkozni, de már körvonalazódik a megoldható irány. A korais babáimmal a hét végén vettem fel a kapcsolatot, a héten már tartottam két online órát is, azt hiszem ez menni fog így.
Estére elfáradok, olyankor azért neki tudok keseredni, de megfoghatatlan az érzés egyelőre, majd mesélek erről amikor megérkezik szavak formájában is.
Két dolgot éreztem erősen a héten. Az egyik a hála, hogy mindenki egészséges, és körülöttem van, nagyjából óvodás koruk óta nem volt ilyen, hogy Danival hosszú évek óta most tudtunk először összezárni, és hogy itt van Hunor, aki mellettem áll, és folyamatosan tölt a vidámságával, optimizmusával. A másik, hogy az év elejétől alakuló borzasztóan nyomasztó egészségi állapotom mára kezelhetően elviselhető, van erőm egész nap a feladataimat tenni, és csak estére fáradok el.
Én most nem azt látom, hogy nehéz, hanem azt, hogy kaptunk egy megismételhetetlen lehetőséget, amivel élnünk kell. Izgalmas, és mint minden, az én életemben, a derűs elengedésről szól. A magunk akarata helyett rábízni magunkat valóságosan az Isten kegyelmére. Örömmel, elfogadással, alázattal. Olyan sok tapasztalatom van ezügyben, és olyan sok csoda született már ezekből a helyzetekből.
Elkezdeném írni a múltat is, csak még nem tudom, hogy követhető lesz-e, ha kevergetem a jelennel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése