Ventilálni jó

Amikor a gyerekek kicsik voltak, és minden nap írtam, annak ellenére is, hogy sokszor megkérdezték tőlem, miért teszem, ezzel némi gyanakodásra okot adva, vajon normális vagyok-e... úgy éreztem, hogy írás nélkül nem jó befejezni a napot.
Mert olyan sokminden történt minden pillanatban, amit nehezen tudtam volna feldolgozni írás nélkül.
Most ugyanezt érzem, hogy be vagyok zárva velük (ez most jó), és annyi minden történik, olyan gyorsan és annyira váratlanul, hogy le kell írnom, hogy kint legyen, ne belülről feszítsen. (Azért nem tervezek napi két posztot...)

A napirend... sok helyről jön a nyomás, legyen a gyerekeknek napirendjük, különben lemaradnak, elmaradnak a feladatok, káosz lesz az élet. Látom a színes, kézzel készült papírokat az íróasztalok fölé ragasztva, látom a tv képernyőjére digitálisan megrajzolt beosztást, ahol az idő múlását egy kék csík is jelzi, hogy lássa a gyerek, hol tartunk épp.
Én meg úszom.
Legalábbis kívülről úgy tűnik.
Mert mi például öten vagyunk ebben a háztartásban (Hunor még nem lakik velünk, erről majd írok külön), és nekem egyedül kell megoldanom, hogy legyen ebéd, gyógyszer, kötszer, leckeírás, sport, játék.
Ebédet a kicsiknek kapunk a suli konyhájáról, ezért minden nap két kommandós megy el gyalog (ma Hanna volt egyedül, és azt hiszem, még megtehetjük, hogy ezt az ötszáz métert lesétálja), de ez az ennivaló nem elég négy gyereknek. (Én nem sokat eszem, erről is írok majd később :)) Ezért muszáj főzni is, általában három napra próbálok felkészülni, hogy ne kelljen állandóan a konyhában állni.
A gyógyszer most azért fontos, vagyis lenne, mert végül nem álltam végig a sort, mert a január-február négy hetes betegsége végül tetvekkel zárult, és Mimiben még mindig volt serke, a pedex pedig fogyóban, Lelle popiján meg úgy tűnik herpesz van, azt kenni kellene, de a kenőcsből mikroadag van csak... és van néhány homeos szer, amit szerettem volna beszerezni.
A leckeírásban szerintem jelesek vagyunk, mindenkinek ma is készen lett minden kiszabott feladata, Lellével annál is több, Hannával pedig a magam megnyugtatására angoloztam is (bár nyilván inkább vele is matek, fizika, kémia, biológia lenne üdvös... nos én ezek közül a biológiát bármikor, a többit inkább távolról figyelném, de ez most nem kívánságműsor, így ezekben a lelki felkészülés fázisában vagyok).
Játszani sikerül többnyire békében, de azért két nap alatt is kiderült, hogy bőséges szókinccsel rendelkeznek mindannyian, és nem az udvariassági formuláktól hemzseg a szótáruk.
A sport az udvari játék, és némi beltéri torna keverékéből áll, ma azért nem fáradtak el még kellőképpen azt hiszem.

És akkor még történt az is, hogy Áron iskola ügye tovább gyűrűzik, és remélem, hogy a vége megnyugtató lesz, de ez még a jövő.
A mamát nem láttuk szombat óta, olyan nagyon hiányzik... és bemegy az oviba mert ügyelet van, én meg aggódom miatta, mert ráadásul tömegközlekedik, de lehet hogy mindjárt felhívom, és megkérem, menjen autóval inkább.

A gyerekek ma az apjuknál alszanak, nem tudom, merjek-e átsétálni velük, hogy legyenek levegőn.