Második

Azt hittem, hogy majd szép lassan le tudom írni, hogy milyen volt az elmúlt négy év, meg hogyan alakult az elmúlt két hónap...
Nyilvánvalóan egészen máshol van most a fókusz, mint egy hónapja, és így inkább a jelenben kezdem, aztán majd ha sikerül haladunk vissza is.
Koronavírus járvány van, csak ha esetleg majd sok év múlva ezt a posztot olvasva nem tudnám felidézni, hogy miért írom ezeket a sorokat, tiszta legyen.

Ma kedd van, és én már pénteken délben azt gondoltam, hogy nem engedem iskolába a gyerekeket hétfőtől. Azóta megszületett a kormány döntése, és hétfőtől nincs suli. Illetve online oktatás lesz egyszer, de be nem kell járni.
Nem pánikolok, csak óvatos vagyok és úgy gondolom, hogy felelősen teszem a dolgom a hétköznapokban. Munkám nincs, két ovifotózás és három osztályfotózás marad el most tavasszal, és a korais babáimhoz sem megyek, csoportot sem tartok, legalábbis offline nem. Az online lehetőségen töröm a fejem, miközben a tartalékainkat igyekszem beosztani szintén fejben. Összeszámoltam mekkora kiesés anyagilag ez most hirtelen, de nem foglalkozom vele, mert tudom, hogy az Isten úgyis gondoskodik majd, legfeljebb nem pont akkor és nem pont úgy, ahogy én kifundálom.

Így aztán marad idő mindenre. Gondolom én. A minden a gyerekek oktatása, mozgatása, a kialakított napirendnek megfelelően, részemről pedig egy elmaradt retusálás, a ház és a kert rendbeszedése, szelektálás, és némi sport.

Nos a helyzet az, hogy napirendünk csak a fejemben van egyelőre, azt is jól felülírta, hogy ma kénytelen voltam vásárolni, és ha már nekiindultam, akkor végigjártam négy helyet. A gyerekek oktatása tegnap minimális sikerrel zárult, Hanna kémia anyagát este nyolc és tíz között Hunor magyarázta nekik, Áronnal környezetet csináltunk, Mikolt nagyon nehezen felmondta a német szavakat, aztán Lellének megtanította a hatos szorzótáblát.

Volt egy kis tesióra a kertben, és egy kör bringa, amiről egyelőre nem tudom eldönteni, hogy okos dolog volt-e vagy sem.

Ami igazán megdolgoz és elszomorít, hogy Áront nem vették fel a helyi suliba, ahova a lányok is járnak, meg én is jártam, meg a két öcsém is. De még a várólistán sincs. Tudom én hogy bitang négy év van mögöttünk, és nem teljesített úgy ahogyan a többiek, de akkor is elszomorít. Nem tudom, hogy mennyi és milyen típusú köröket fussak miatta, és hogy egyáltalán érdemes-e. Csak a szívem fáj fizikailag is, meg szorongok doszt, pedig teljesen értelmetlen. Próbálom kitalálni mi a legrosszabb ebben, és azon úrrá lenni. Egyelőre nem találom az okot. A kudarcot elviselem. Áron nem csinál nagy ügyet ebből egyelőre. A lányok sajnálkoznak, de mással vannak elfoglalva. Talán azért érzem magam nyomorultul, mert nem akarom ott hagyni, ahol most van. És mert ezzel a döntéssel nyolc évig nyugodt lehettem volna, most meg állandóan agyalni kell, hogy mi legyen. Mi a helyes, mi a jó.

És közben süt a nap, és van egy kert ahova kimehetnek, és sokat vagyunk együtt és egy csomó lehetőség van arra, hogy jobbak, szeretetteljesebbek, elfogadóbbak legyünk egymással. És itt a nagyböjt is, ami csoda időszak.
Hunor mindig azt mondja, hogy örvendezni és ujjongani kell, mert az életünk egy csoda. És ebben igaza is van.